02  Szakirodalom :: Szülőknek - Serdülőknek - Felnőtteknek - Tanároknak

Nyitott jogalkotás

Alapítványunk részt vesz a Nyitott Jogalkotás programban, amit a NOSzA Egyesület szervezésében indult 2008. szeptemberében.
A projekt időtartama megközelítőleg egy év.
A program célja: a kormányzati munka támogatása a jogalkotásban, hogy a megszülető törvények és rendeletek minél szélessebb társadalmi rétegek véleményét is magukba foglalhassák.
A projektben 32 civil szervezet vesz részt, akik egy éven keresztül összesen 8 minisztérium törvényalkotási munkáját kísérik figyelemmel azaz egy minisztériumra kb. négy szervezet jut. Az egy minisztériumhoz „tartozó” szervezetek munkacsoportban fognak dolgozni -- ez emailes kapcsolattartást jelent elsősorban.
A civil szervezeteket reprezentatív módon válogatták össze a jelentkezők közül, legyenek kicsik és nagyobbak, budapestiek és vidékiek
A projekt munkája egy nyitó tréninggel indul, amelyen a munkacsoportok megalakulnak; és egy záró tréninggel veszi kezdetét a befejező szakasz. Ekkor a tapasztalatok összegyűjtése történik, majd a közös munkából magyar és angol nyelvű kiadvány készül, amelyet nyilvánosságra kerül itthon és az Európai Unióban.

Vissza